Párhuzamos történetek Interdiszciplináris őstörténeti konferencia a PPKE Régészettudományi Intézetének szervezésében: Budapest, 2020. november 11-13

Szerzők

Klima László (szerk.)
Türk Attila (szerk.)

Tartalom

Ez a kötet a 2020. november 11‒13. között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszéke által szervezett virtuális konferencia előadásait tartalmazza. Konferenciánk címét Nádas Pétertől kölcsönöztük. Az író több mint 1500 oldalas nagyregényének rendkívül szövevényes cselekménye több szálon fut: több idősíkon és különböző helyszíneken. A párhuzamos cselekményszálak olykor megszakadnak, majd később és másutt folytatódnak ‒ egybefonódnak és újra elválnak. A Párhuzamos történeteket, mint metaforát több szempontból is találónak érezzük jelen helyzetünkre: egyrészt amiatt, hogy a magyar őstörténetet többen többféleképpen kutatjuk, másrészt amiatt, hogy itt és most párhuzamos történeteket olvashatunk. A magyarság őstörténetét különböző tudományok párhuzamosan kutatják, egymás mellett, egymást segítve. E tudományok forrásai ugyanúgy egy nagy mozaik elemei, mint amilyen mozaikokból építi föl Nádas Péter a regényét. Sajnos azonban az őstörténeti mozaik hiányzó kockáit a tudomány módszereivel nem mindig lehet rekonstruálni. Tanulmánykötetünkben a párhuzamosan egymás mellett élő és működő őstörténeti tudományok: a régészet, a nyelvészet és a folklorisztika eredményeit vetjük össze.

Fejezetek

  • Beköszöntő
    É. Kiss Katalin
  • A szerkesztő előszava
    Klima László
  • A kétnyelvűség helye és szerepe az alapnyelvi korban
    Salánki Zsuzsa, Oszkó Beatrix, Sipos Mária
  • A másodlagos permi‒magyar nyelvi érintkezések kérdése
    Csúcs Sándor
  • A mordvin nyelv kapcsolatai a volgai area török nyelveivel
    Zaicz Gábor
  • A mari nyelv kapcsolatai a volgai area török nyelveivel
    Agyagási Klára
  • A török‒magyar nyelvi kapcsolatok újraértelmezésének lehetőségei
    Sándor Klára
  • A finnugor nyelvhasonlítás hazai története és egynémely őstörténeti csodabogarak. Zsirai Miklós (és mások) tévedései
    Klima László
  • A magyar nyelv honfoglalása
    Sudár Balázs
  • A finnugor alapnyelvi korszak a régészet tükrében
    Vigh József
  • Magyar nyomok a Volga-vidék régészetében
    Klima László
  • A korai magyar történelem régészeti kutatásainak aktuális eredményei és azok lehetséges nyelvészeti vonatkozásai
    Türk Attila
  • A magyar őstörténet hajnalán, Nyugat-Szibériában
    Klima László
  • A Fehérlófia mese mitológiai háttere
    Somfai Kara Dávid
  • Fodor István emlékére (1943–2021)
    Klima László, Türk Attila

Letöltések

Megjelent

2021

Nyomtatott ISSN

2064-8162