Nyelvelmélet és dialektológia

E kötet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán 2008. november 11-12-én tartott Nyelvelmélet és dialektológia című műhelykonferencia anyagát adja közre. A konferencia célja az volt, hogy a nyelvi változatok elemzése terén hidat teremtsen az adatgyűjtésre, dokumentálásra, valamint a szerkezeti elemzésre összpontosító kutatások között. A konferenciafelhívás olyan előadásokat kért, melyek a magyar vagy valamely más nyelv területi változatainak egyes grammatikai: mondattani, morfológiai vagy fonológiai jelenségeit vizsgálják a jelenségek mögötti nyelvi rendszer feltárására, annak valamilyen elméleti keretben való elemzésére törekedve. A felhívás lehetséges szempontként emelte ki a vizsgált jelenség különféle nyelvváltozatokban való megjelenési formáinak összevetését, a jelenség konstans (minden nyelvváltozatban azonos) és változó elemeinek elkülönítését, az eltérések szerkezeti különbségekre vagy szabályváltozatokra való visszavezetését, valamint a megfigyelt eltérések más grammatikaterületekre kiterjedő következményeinek vizsgálatát.

A nyelvelméleti és dialektológiai megközelítésmód összekapcsolása mindkét kutatási terület számára új lehetőségeket ígér. A nyelvelmélet számára a dialektológia a nyelvi adatok páratlanul gazdag tárházát nyithatja meg. A hatvanas, hetvenes évek nyelvelmélete még azon a feltételezésen alapult, hogy ahhoz, hogy az emberi nyelvek általános, genetikailag meghatározott sajátságait megismerjük, elegendő egyetlen nyelvet alaposan, mélységében elemeznünk. A nyolcvanas, kilencvenes évek uralkodó nyelvelmélete, az ún. "elvek és paraméterek" elmélet a tipológiai kutatások eredményeit integrálva már a nyelvek sokféleségét is magyarázni akarta. Ugyanakkor maga a nyelvtipológia csupán a különféle nyelvek sztenderd változatait leíró grammatikákra támaszkodott. A legutóbbi évtizedben merült fel a nyelvek dialektális változatai megismerésének, a közöttük lévő mikrokülönbségek feltárásának igénye. A nyelvelmélet a közelmúltban nézett szembe azzal a ténnyel, hogy a világon nem 6000 nyelvet beszélnek, nem 6000 grammatikát használnak, hanem ennek sokszorosát. Egy-egy nyelvnek akár több száz változata is lehet, és a rokon nyelvek dialektusai gyakran olyan kontinuumot alkotnak, melyet csak külsődleges, politikai-történelmi-földrajzi szempontok szerint lehet önálló nyelvekre szétválasztani.

A dialektális változatok megismerése számos izgalmas elméleti kérdés megválaszolásához járulhat hozzá. Segítheti a velünk született, genetikusán meghatározott univerzális grammatika feltárását. Az univerzális grammatika bizonyos rögzített elvekből és nyitott paraméterekből áll, ez utóbbiak értékét a feltételezések szerint az anyanyelv elsajátítása folyamán rögzíti a kisgyerek. A tipológia eredményei alapján arról már vannak feltételezéseink, hogy melyek a rögzített elvek, és melyek a nyitott paraméterek. Amit ehhez a dialektológia hozzátehet, az a nyitott paraméterek variációs lehetőségeinek a kitapogatása, egy-egy makroparaméter mikrováltozatainak felmérése.

A dialektusok sokfélesége hozzásegíthet a nyelvi kontaktushatások, sőt a nyelvi változások megértéséhez. Egy-egy nyelvi jelenség területi változatait gyakran az adott nyelvvel szomszédos nyelvek sajátságai motiválják. A dialektusok a nyelvtörténeti változások megismeréséhez is kulcsot adhatnak. Egyes archaikus dialektusokon keresztül a sztenderd nyelvváltozat több évszázaddal korábbi állapotáról is képet kaphatunk.

A nyelvészeti kutatásban kitüntetett szerepe van az ún. minimális pároknak. Egy-egy nyelvi tényező grammatikai következményeit olyan minimális párokon tudjuk megfigyelni, melyek két tagja csak az adott tényező meglétében vagy hiányában különbözik. Például, ha az igekötő szerepére vagyunk kíváncsiak, az Éva ette az almát/Éva megette az almát típusú minimális párok tagjait célszerű összevetnünk. Egy nyelv két tájnyelvi változata egyfajta minimális grammatikapárt alkot. így ha például azt szeretnénk vizsgálni, hogy milyen hatással van az a tény a nyelvtan egészére, hogy az igekötő semleges mondatban az ige elé kerül, akkor a köznyelvi grammatikát minden bizonnyal a csángó nyelvváltozatok grammatikájával kell összevetni, melyben semleges mondatban sem rögzült az igekötő és az ige sorrendje.

Nemcsak a nyelvelméletnek van szüksége a dialektológiára, hanem a dialektológiának is szüksége van a nyelvelméletre. A dialektológiai kutatások - mind Magyarországon, mind külföldön - mostanáig elsősorban a nyelvváltozatok közvetlenül megfigyelhető különbségeinek, elsősorban a fonémakészletbeli és a szókészletbeli eltéréseknek a leírására irányultak; a kutatók a szerkezeti, mondattani különbségeket - kimondva vagy kimondatlanul - jelentéktelennek vélték. Valószínűnek látszik azonban, hogy a nyelv elemeit összetartó szerkezeti viszonyokra éppúgy jellemző a területi variabilitás, mint magukra a nyelvi elemekre; csupán a szerkezeti változatokat nehezebb megfigyelni és kimutatni. A közvetlen megfigyelés számára rejtve maradó szerkezeti változatok feltárásához a nyelvelmélet szolgáltatja az eszközöket és a mintákat.

A nyelvelmélet és a dialektológia közötti közeledés nemzetközi jelenség. A közelmúltban tucatnyi nagy, több országot átfogó dialektológiai projektum indult, melyeket az Európai Tudományos Alap által finanszírozott European Dialect Syntax (Edisyn) projektum szervez hálózatba. A projektum deklarált célja a nyelvelméleti eredményeknek, feltevéseknek és módszereknek a dialektológiai adatokkal, valamint a szociolingvisztika egzakt adatgyűjtő és statisztikai elemző módszereivel való gazdagítása, a három megközelítésmód integrálása, továbbá egy európai dialektális adatbázis felállítása. E munkálatokban idővel a magyar kutatóknak is részt kell vállalniuk.

É. Kiss Katalin