Az etika tantárgy tanításáról

Szerzők

Kormos József

Tartalom

A jegyzet elsősorban a gyakorló etika szakos tanárok és a tanárképzésben most résztvevők számára készült.
A könyv főbb fejezetei az alábbi szempontok szerint lettek összeállítva:
A tantárgy léte és tanítása gyakran vitákat vált ki, ezért fontos az elején tisztázni a szükségességét a nevelés és az oktatás szempontjából. A tárgyak tanítását sok körülmény teszi szükségessé (az európai kultúra hagyományai és értékei, a kor társadalmi, kulturális, tudományos, technikai változásai, kihívásai stb.), amely körülmények sajátos képességeket, attitűdöket igényelnek (racionális érvelés, logikusság, több szempont figyelembevétele, együttműködés, konfliktuskezelés, tolerancia, empátia stb.).

A következő fejezet a speciális tantárgyi sajátosságokra mutat rá. Az etika témájában és módszereiben más, mint a többi tárgy, de mégis mindegyikkel kapcsolatba kerül. Ehhez kapcsolódva kerül sor a tárgy sajátos feladatainak tárgyalására (tanulás, szövegértés, szövegalkotás, előadás, megvitatás, érvelés, kérdezés, magatartás és életmód).

A viták nemcsak a tárgy létjogosultságáról, hanem annak tartalmáról (tudományos értelemben és tantárgyi értelemben vett tartalmáról) is szólnak. A jegyzet azt is szeretné röviden körülhatárolni, hogy az etika mit „tartalmaz” és mivel foglalkozik tudományos értelemben. Ez a tanárok számára azért fontos, hogy az aktuális kérdések, problémák tárgyalásánál utána tudjanak nézni a diszciplináris „háttérnek”, s így válaszaik, javaslataik minél inkább érthetőek, racionálisabbak, komplexebbek legyenek, elkerülve a közhelyeket, a felszínességet, az érdektelenséget.

A könyv negyedik fejezete a szakmódszertannal kapcsolatos kérdéseket tárgyalja. Az oktatási folyamatot, az oktatási stratégiákat, módszereket, eljárásokat és szervezési módokat, az oktatáshoz használható eszközöket, az értékelést, valamint a differenciálást. Az ötödik fejezet az etika tanításával kapcsolatos aktuális dokumentumokat tekinti át.

A tankönyv a végén szakirodalmi ajánlást tartalmaz a téma további és akár más szempontú megközelítéséhez. A könyvben tárgyalt témák sok esetben a szerző más munkáiban is kifejtésre kerültek.

Fejezetek

  • Bevezetés
  • I. Az etika tanításának szükségességéről
  • I.1. Általános szempontok
  • I.2. Nevelési szempontok
  • I.3. Oktatási szempontok
  • II. Az etikáról, mint sajátos tantárgyról
  • II.1. Az etika tantárgy sajátos jellegéről
  • II.2. Az etika tárgy sajátos feladatairól
  • III. Az etikáról mint tudományról
  • III.1. Az etika meghatározásáról
  • III.2. Az etika tudományairól
  • III.3. Az etika történetéről
  • III.4. Az általános etika (normatív etika) témaköreirő
  • III.5. A nonkognitívizmusról és a kognitívizmusról
  • III.6. Az alkalmazott etikáról
  • IV. Az etika szakmódszertanáról
  • IV.1. Az oktatási folyamatról és az oktatási stratégiáról
  • IV.2. Az oktatási módszerekről
  • IV.3. Az értékelésről
  • IV.4. A differenciálásról
  • IV.5. Az oktatás eszközeiről és tárgyi feltételeiről
  • IV.6. Háttéranyagok az etika tanításához
  • V. Az etika tanítás dokumentumairól
  • Befejezés
  • Felhasznált és ajánlott irodalom

Letöltések

Megjelent

2021

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-963-575-042-9