Óvodapedagógia: Kommunikáció és anyanyelvi nevelés az óvodában

Enikő Szőke-Milinte

Óvodapedagógia: Kommunikáció és anyanyelvi nevelés az óvodában

Szerzők

Szőke-Milinte Enikő

Tartalom

Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni. Ez a mondat Gabriel García Márquez Nobel-díjas író önéletrajzi regényének indító mondata.

A történetben létezés az ember létmódja. Minden megnyilvánulása az embernek – így a gyermeknek is – narratív természetű. Jerome Bruner így magyarázza ezt a sajátosan emberi vonást: „...annak, hogy történeteket mondunk (…), egyik fontos oka pontosan az, hogy »értelmet adjunk« annak, amivel életünk során találkozunk...” (Bruner – Luciarello, 1989, 79. idézi Pléh 2012.)

Az ember önmaga meghatározásának kiapadhatatlan vágyával éli az életét, minduntalan fölteszi a kérdéseket: Ki vagyok? Mi dolgom? Milyen vagyok? Hova tartok? Különböző élethelyzeteiben a legkülönbözőbb válaszokat fogalmazza meg, és bizonyos, hogy a válaszok soha nem végérvényesek, hiszen az egymást követő élethelyzetekben új igényeket, szándékokat, motivációkat, vágyakat és célokat ismer föl. Miközben keresi a válaszokat, aközben megfogalmazza azokat a történeteket, amelyek szereplőjeként föltette a kérdéseket. A saját pillanatnyi élettörténet szerint ad értelmet az életének.

A gondolat, hogy az ember el akarja mesélni az életét, talán szokatlan egy óvodapedagógiával foglalkozó könyv előszavában. Hol van még az óvodás attól, hogy visszaemlékezzen és elmesélje az életét? – tehetnénk föl a kérdést. És mégis, ha figyelmesen megvizsgáljuk egy óvodás kisgyermek mindennapjait, könnyen észrevehetjük, hogy öntudatlanul és önkéntelenül elkezdi mesélni az életét a saját eszközeivel. Ezekben a történetekben határozza meg önmagát, és a rendelkezésére álló nyelvi és kommunikációs eszközkészlet az, ami lehetővé teszi számára az önmeghatározást. A nyelvi és kommunikációs eszközök birtoklása tehát létkérdés már a kisgyermek számára is.

Bruner az emberi gondolkodás sajátos formájának tartja az elbeszéléseket, narratívákat, amelyek az emberi szándékokat és tetteket, valamint az ezekkel kapcsolatos történéseket és következményeket írják le (Bruner 2001, 27–57). A gondolkodásnak tehát van egy elbeszélő módja, aminek a segítségével – a világban való eligazodáshoz –az ember felépíti a sémákat, világértelemző modelleket. Könnyű belátni, hogy a világ, benne a szereplők és az ő cselekedeteik megismerése sem nélkülözi a történeteket. Ezzel is magyarázható, hogy már az óvodás is a narrativitás igényével fordul a világ felé. A „miért-korszakokban” válik ez teljesen nyilvánvalóvá, de ha figyelmesen szemléljük az óvodások mindennapjait, könnyen felismerjük, hogy minden kommunikációs helyzet egyúttal önmaga és környezete megismerésére is irányul.

Az óvodapedagógus, aki együtt van a gyermekkel, ismerheti a gyermek motivációit, cselekedeteit, szembesülhet a gyermek megismerési és önkifejezési igényeivel, korlátaival. Ő az, aki az ön- és társismeret mellett rendelkezik azokkal a nyelvi és kommunikációs 10 kifejezőeszközökkel, melyek segítségével a narratívák megírhatókká és elmesélhetőkké válnak. Övé a felelősség, hogy inspirálja, támogassa a gyermek történetmesélését és a történeteken keresztül önmaga és a világ megismerését.

Az óvodapedagógus az anyanyelvi és kommunikációs nevelés által megalapozza a gyermek kognitív fejlődését, önismeretét, a társakkal való együttműködését, a világban való eligazodását. Minden egyes nap – a gyermekkel közösen megalkotott és elmesélt történettel – esélyt teremt arra, hogy a gyermek olyan történetet éljen át, amiben megtalálta saját szerepét, amit jó lesz felidézni és elmesélni. A szavakban létezéstől, a versben, mesében, játékban bujdosó történeteken át egészen a (meg)hallgatásig kíséri a gyermeket. Erre a komoly feladatra csak a legnagyszerűbb szakemberek képesek. Ez a kötet számukra kíván segítséget nyújtani, szakmódszertani ismereteket megfogalmazni. Hiszen az is fontos, hogy az óvodapedagógusok, az anyanyelvi és kommunikációs nevelés közben átélt történeteikre sikertörténetként emlékezzenek vissza, ha el akarják mesélni.

Fejezetek

Előszó
1. Az óvodai anyanyelvi nevelés keretei
1.1. Az óvodai anyanyelvi nevelés célja és feladatai
1.2. A fejlődés várható eredménye óvodáskor végén
2. A kommunikációs kompetencia fejlesztése az óvodában
2.1. A kompetenciamodell mint személyiségmodell
2.2. A kommunikációs kompetencia
2.3. A kompetenciák természete, belső szerveződése
3. α generáció a láthatáron
3.1. Az α generáció potenciális digitálistechnológia-függő
3.2. Az infokommunikációs készségek korai megjelenése
3.3. Az α generáció tanulása, megismerése
4. A tudás természete
4.1. A nyelv és a megismerés
4.2. A jelentés kettős természete
4.3. A pszichikus reprezentáció és a külső reprezentáció a megismerésben és a nyelvelsajátításban
5. Anyanyelvi nevelés az óvodában
5.1. A nyelvelsajátítás folyamata
5.1.1. A preverbális kommunikáció
5.1.2. A verbális kommunikáció
5.1.3. A beszédfejlődés és környezet, avagy a szociális konstruktivizmus álláspontja
5.1.4. A beszédtevékenység interiorizálódása
5.2. Az óvodai nevelés és az óvodapedagógussal való kapcsolat szerepe a nyelvfejlődésben
5.3. Az óvodáskorúak nyelvhasználatának sajátosságai
5.4. A nyelvelsajátítást meghatározó körülmények óvodáskorban
6. A nyelvelsajátítás óvodapedagógiai elvei
7. A beszédértés és a kifejező beszéd fejlesztésének biológiai, pszichológiai és pedagógiai alapjai az óvodában
7.1. A hallásészlelés szerepe a beszédértés és kifejező beszéd fejlődésében
7.2. A látásészlelés szerepe a beszédértés és kifejező beszéd fejlődésében
7.3. A mozgás szerepe a beszédértés és kifejező beszéd fejlődésében
7.4. A fogalomalkotás támogatása az óvodában
7.4.1. A propozicionális (verbális) gondolkodás alapja: a fogalom
7.4.2. A fogalomalkotás műveletei
7.4.3. A fogalomalkotás eljárásai
7.4.4. A fogalomalkotás jelentősége az értelmi fejlődésben
7.4.5. Képzetek
7.5. A térbeli orientáció fogalmainak jelentősége és alakulása az óvodában
7.5.1. A térbeli orientáció nyelvi reprezentációja
7.5.2. A téri viszonyok és a nyelvi reprezentáció kapcsolata
7.5.3. A testséma
7.5.4. A laterális dominancia
7.6. Az időbeli orientáció és a nyelvelsajátítás
7.6.1. Az időészlelés fejlesztése
7.7. A beszédértés és kifejező beszéd fejlődésének nyomon követése az óvodában
8. Az anyanyelvhasználat fejlesztése
8.1. Anyanyelvi nevelés játékokkal
8.2. Anyanyelvi nevelés mesékkel
8.3. Anyanyelvi nevelés mondókákkal, versekkel
8.4. Anyanyelvi nevelés képek leírásával
9. A kommunikáció mint információátadás, avagy hányan ülünk egy lóra?
9.1. Tranzakcionális modellek a kommunikációban
9.2. A tranzakcionális modell pedagógiai értelmezése
10. Rituális kommunikáció az óvodában
10.1. Kommunikáció – kommunikatív
10.2. A kommunikáció mint rituálé
10.3. A kommunikáció mint pedagógiai cselekvés
11. Az óvodai kommunikáció mint (lét)állapot
11.1. Szükségletek - problémák
11.2. Kommunikáció és problémamegoldás
12. Az óvodai kommunikáció stratégiája: az együttműködés
12.1. Együttműködés az óvodában
12.2. Az együttműködés fejlesztése
13. A narratívák szerepe az identitás alakulásában
13.1. Az értelmi fejlődés narratív elmélete
13.2. Az identitás narratív elmélete
13.3. A narratívákról való felismerések pedagógiai következményei
14. Egy életem, egy halálom, de én bizony megpróbálom – kommunikációfejlesztés az óvodában
14.1. Egy üzenet négy oldala
14.2. Az üzenetek megfejtése
Záró gondolatok
Felhasznált irodalom