A mentorálás támogatása a Tanítsunk Magyarországért programban

Szerzők

Gombocz Orsolya (szerk.)
Szőke-Milinte Enikő (szerk.)

Tartalom

A Tanítsunk Magyarországért programot 2018. december 5-én, az Önkéntesség Világnapján indította útjára Dr. György László, az akkori Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára, Horváth Zita, az akkori Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, valamint Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának bevonásával. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 2021 augusztusában csatlakozott a programhoz, három iskolában végeznek a hallgatóink mentori tevékenységet: a Jászkarajenői Széchenyi István Általános Iskolában, a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskolájában és a Salgótarjáni Általános Iskola Arany János Tagiskolájában.

Ezzel a kiadvánnyal hallgatóinkat kívánjuk támogatni a mentori szerepre való felkészülésben. Oktatóink és mentoraink tanulmányait és feladatterveit gyűjtöttünk egybe, azért, hogy leendő mentoraink munkáját segítsük, akár a mentorálás elméletéhez kapcsolódó gondolatok alaposabb megismertetésével, akár a gyakorlatot szolgáló feladatokkal, ötletekkel. Jelen kötet mellett egy interaktív e-tananyaggal is támogatjuk a mentorok munkáját, melyet a program egyetemi oldalán lehet megtalálni.

Fejezetek

  • Előszó
  • Pályaorientáció mint a mentorálás kiemelt feladata
    Gombocz Orsolya
  • Pályaorientáció: az elmélettől a gyakorlatig
    Formanek Laura
  • A hátrányos helyzetről pedagógiai, filozófiai és teológiai szempontból
    Kormos József
  • Egyetemi mentorok segítő tevékenysége
    Gombocz Orsolya
  • Kommunikáció a mentorálásban
    Szőke-Milinte Enikő
  • A nyelvi üzenetek jelentései, avagy mi lakik egy mondatban
    Szőke-Milinte Enikő
  • A szociális kompetenciák fejlesztése a dráma szemléletmódjával
    Eck Júlia, Kaposi József, Körömi Gábor
  • Egyetemi tankönyv a romológiáról – recenzió
    Fodor Richárd
  • Foglalkozástervek
  • Galéria

Letöltések

Megjelent

2023

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-963-308-462-5