Tanulmányok a gondoskodáspolitika témaköréből: Gondoskodás: Lelkiség és vezetés

Szerzők

Birher Nándor (szerk.)
Farkas Péter (szerk.)
Tóth Tibor (szerk.)

Tartalom

A felsőoktatás szakértőivel áttekintettük és hosszasan elemeztük, hogy mi az, ami a gondoskodásalapú szemlélet kialakítását segíti. Mindezen szakmai együtt gondolkodás eredményeként született meg a gondoskodáspolitika fogalma, mely a gondolkodásmód változását igényli, és nem nélkülözheti a professzionalizmust és a lelkiséget. Közösségi szemléletűnek kell lennie, melyben minden egyén felelős önmagáért és közösségéért is. A kiindulópont a kereszténység társadalmi tanítása, annak alapelvei és alapértékei. Perszonalista és neotomista társadalomfilozófia indíttatású, ahol hangsúlyosan érvényesül a közjó és a szolidaritás mellett a szubszidiaritás elve is. A gondoskodáspolitika egyfajta gondolkodó és gondoskodó emberi közösségi magatartás, amely visszanyúlik a zsidó-keresztény hagyomány több ezer éves történetére. Célja a teljes emberi jóllét, azaz a gazdasági mellett a szociális, kulturális és spirituális jóllét is. Törekszik a társadalmi kapcsolatok, közösségek tudatos formálására, és fenntartható, szocializáló közösségként tiszteli a családot. A szociális vezetés fókuszba helyezésének célja a legújabb technológiák alkalmazása a közösségszervezésben, a posztmodern társadalom kihívásaira is hatékonyan reagálni képes szakembergárda képzése.

Fejezetek

  • A gondoskodáspolitika mint új lehetőség a szociális képzések világában
    Tóth Tibor
  • A GONDOSKODÁSPOLITIKA FOGALMÁNAK KERESZTÉNY MEGKÖZELÍTÉSEI
  • Szolgáló szeretet az Egyház történetében
    Tóth Tamás
  • A szociális gondolkodás alapjai Európában
    Birher Nándor
  • Méltóság kiszolgáltatottságban is. A katolikus egyház társadalmi tanításának gyakorlati formái
    Vajda Norbert
  • Katolikus szolgáltatások és szervezetek Németország társadalom- és egészségbiztosításában. Isten szeretetének eszközei
    Klaus Baumann
  • GONDOSKODÁS ÉS TÁRSADALOM
  • A közösség védelme
    Hadnagy József, István Pacsuta
  • A helyi társadalom esélyei
    Dobó Marianna
  • Szociális gondoskodás nemzeti és nemzetközi szinten
    Knoll-Csete Edit
  • Szegénység, egyenlőtlenség, kirekesztődés
    Bogárdi Tünde
  • Társadalmi gondoskodás és mentális zavarok
    Tringer László
  • ÁLLAMI SZEREPVÁLLALÁS A GONDOSKODÁSPOLITIKA TÜKRÉBEN
  • Innovációk a szociális képzési rendszerben
    Spiesz Tamás
  • Esélyegyenlőségi lépések a fogyatékosságügy területén
    Farkasné dr. Gönczi Rita
  • A megváltozott munkaképességű és fogyatékos személyek foglalkozási rehabilitációjának elősegítése a különböző hazai és uniós forrásból megvalósuló programok és projektek révén
    Daczi Péter
  • A területi szakmatámogatás múltja és jelene
    Kun Gábor
  • Társadalombiztosítási és szociális jog
    Kártyás Gábor
  • Változtatás két lépésben
    Czakó Kálmán
  • Szerzőink

Letöltések

Megjelent

2024

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-963-646-202-4