Úton a világban az igazság felé: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem III. Dies Academicus konferenciájának tanulmányai (2024. április 16.)

Szerzők

Czilli Máté (szerk.)

Kulcsszavak:

Dies Academicus , Pázmány Péter Katolikus Egyetem

Tartalom

Szent Edith Stein egyik levelében arról számol be, hogy megtérését követően fedezte fel, a vallásos élet nem azt jelenti, hogy elszakadunk a világtól és szemlélődő életmódot folytatunk. Sőt, még a leginkább szemlélődő életmódban sincs jogunk ahhoz, hogy elvágjuk magunkat az élettől és a világ dolgaitól. Minél mélyebben vonzódunk Istenhez, annál inkább kell egyidejűleg mennünk a világ felé is. Ebbe a kettős mozgásba helyezi a kármelita apáca a tudományos munkát is, amelyet meglátása szerint istenszolgálatként is lehetséges gyakorolni. A tudós tényekkel foglalkozik, a tények összefüggéseinek világát vizsgálja, ám Edith Stein hozzá fűzi: „A fontos az, hogy legyen számunkra a tények közepette egy nyugalmas sarok, ahol az ember Istennel tud társalogni, mintha egyáltalán semmi más nem létezne, és ezt naponta megtenni. […] Végül is az ember egyszerűen puszta eszköznek tekinti magát, különösen is a tehetségeket, amelyekkel dolgoznia kell, a mi esetünkben az értelmet, amelyet nem úgy tekintünk, hogy azt mi kezeljük, hanem úgy, hogy azt Isten használja bennünk.” Tehát a tudományhoz használt értelmünket képesek vagyunk Istennek átadni, hogy Ő használja azt bennünk. Az emberi értelem nemcsak önállóságában, saját racionalitásában tud működni, hanem képes fontos szerepet betölteni Isten és a világ összekötésében, képes Isten világunk felé közeledésének eszközévé lenni. Ennek felfedezésére és gyakorlására invitál minden keresztény értelmiségit Edith Stein levelének részlete.
                                                                                                                                        Dr. Vincze Krisztián, rektorhelyettes

Fejezetek

  • Köszöntő
    Vincze Krisztián
  • Vallás és reziliencia. Reziliens mintázatok egy kalocsai iskolanővér élettörténetében (1950–1990)
    Bögre Zsuzsanna
  • A mesterséges intelligencia biztonsági kihívásai: A jövő technológiájának védelme és felelősségteljes használata
    Cserey György
  • A kényszerbetegség a neuropszichoanalízis megközelítésében
    Csigó Katalin
  • A Vestigia-kutatás: utak a filológiától a történettudományig, a művészettörténetig és a régészetig
    Domokos György
  • Idegi jelátvitelben részt vevő fehérjemolekulák és komplexeik: kísérletek és modellezés
    Gáspári Zoltán
  • A sértettek méltóságát őrizendő: A Nemzetközi Büntetőbíróságon szervezett tolmácsolás és terminológiai munka
    Láncos Petra Lea
  • A fanatikus képmutató mint vérszívó szörnyeteg: Rabiátus lelkiség a Mise éjfélkor című Netflix-sorozatban
    Limpár Ildikó
  • Az ártalmas gyermekkori élmények összefüggései a felnőttkori egészségkárosodással – adatok, tapasztalatok, megelőzési lehetőségek
    Matuszka Balázs, Fekete-Gál Martina, Makara Mihály
  • Az értelmezés ereje (Néhány megjegyzés a Gal 2,11–14 értelmezéstörténetéhez)
    Takács László
  • Prímás és herceg. Az esztergomi érsekek világi precendcia igényének előzményei 16. században
    Tusor Péter

Letöltések

Megjelent

May 26, 2025

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-963-612-190-7