Közelítések a történelemtanítás elméletéhez és gyakorlatához: Oktatási segédlet

Szerzők

Kaposi József

Tartalom

A történelemtanítás mint a múltról szóló történelmi ismeretek átadása hagyományosan a magyar társadalom egyik fontos elvárása a mindenkori oktatással, iskolával szemben. A tantárgy tanításának elvárásai ugyanakkor régóta komlex tanári munkát kívánnak meg, hiszen az ismeretközvetítés mellett nagyon fontos szerepet játszik az érzelmi nevelés és a pozitív attitűdök kialakításának igénye, valamint természetszerűen a szülőföld és a hazaszeretetre nevelés is. Ezen elvárások ugyanakkor komoly
szakmatudományi és pedagógiai elméleti és gyakorlati felkészültséget várnak el mindenkor a történelemtanároktól.

A tanulmányok közzétételének alapvető célja, hogy hathatósan segítse a történész szakos hallgatók felkészítését az egyre komplexebbé váló pedagógiai feladatokra. A kötetben megjelenő írások döntően korábbi műveimben – Kaposi József: Válogatott tanulmányok I.–II. – elérhető tanulmányok aktualizált és didaktikai szemléletű átdolgozásai.

 

Fejezetek

  • Előszó
  • A változó történelemtanítás – trendek, távlatok
  • Bevezető
  • Történelemszemlélet és történetírás
  • Tudásfelfogás
  • A történelemtanítás átalakulása
  • Történelemdidaktika – a történeti tanulás tudománya
  • A változó történelemtanítás – célok, pillérek, eszközök
  • Narratív megismerés
  • A történészi látásmód megismerése
  • Történelmi gondolkodás
  • Problémamegoldás
  • Összefoglalás
  • Irodalom
  • A hazai történelemtanítás rövid történeti áttekintése
  • Bevezetés
  • Az államnemzeti történelemtanítás időszaka (1777–1918)
  • A kultúrnemzeti történelemtanítás időszaka (1918–1945)
  • Osztályharcos felfogású történelemtanítás (1945–1989)
  • A rendszerváltozás időszaka (1989–1990)
  • A rendszerváltozás után (1990‒2000)
  • Összegzés
  • Irodalom
  • A 2005-ös történelemérettségi fejlesztése, jellemzői, tapasztalatai
  • Bevezetés
  • A vizsgafejlesztés hazai és nemzetközi kontextusa
  • A vizsgafejlesztés hazai kontextusa
  • A vizsga alapelvei, műveltségképe
  • Az új történelemérettségi vizsgadokumentumai, szintjei
  • Általános követelmények
  • A részletes követelmények
  • Vizsgaszintek
  • A kompetenciák szerepe és struktúrájuk
  • A források használata és értékelések
  • A szaknyelv alkalmazása
  • Tájékozódás térben és időben
  • Az eseményeket alakító tényezők feltárása
  • A történelmi események és jelenségek problémaközpontú bemutatása
  • A témakörök és a lexikai anyag
  • A vizsgaleírás (vizsgamodell)
  • A történelemérettségi bevezetésének tapasztalatai (2005–2006)
  • 2017-től érvényes változások
  • Tanulságok, összegzés
  • Irodalom
  • A történelemtanítás kihívásai és lehetőségei a 2012-es Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek alapján
  • Műveltségterületi bevezető
  • A műveltségterület tartalma, szerkezete, felépítése
  • A történelem tantárgy tanításának alapelvei, céljai
  • Fejlesztési feladatok
  • Közműveltségi tartalmak
  • Ismétlődő/visszatérő és hosszmetszeti témák
  • Kronológikus témák
  • A kerettantervek és felépítésük
  • A kerettanterv felépítése
  • Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek kerettantervek
  • Előzetes tudás
  • Nevelési-fejlesztési célok
  • Fogalmi háló (kulcsfogalmak, adatok)
  • A fejlesztés várt eredményei
  • Összegzés
  • Irodalom
  • A történelemtanár-képzés kontextusa, követelményei
  • Bevezetés
  • A pedagógia világa
  • A pedagógusok szerepváltozása
  • Pedagógusképzés
  • A történelemtanári munkáról
  • Tankönyvek, taneszközök
  • A történelemtanár szak képzési és kimeneti követelményei
  • Összegzés
  • Irodalom
  • Melléklet

Letöltések

Megjelent

2020

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-615-5224-90-4