Pedagógiai változások –a változás pedagógiája V.

Szerzők

Gombocz Orsolya (szerk.)
Juhász Márta (szerk.)
Mongyi Norbert (szerk.)

Tartalom

Ötödik tanulmánykötetünket ajánljuk olvasóinknak. A hazai, igencsak korlátozott kínálatú neveléstudományi könyvpiacon e megjelenési gyakoriság már figyelmet érdemel. Azt mutatja, hogy ez a forrás megbízhatóan működik, számítani lehet rá.

A katolikus iskolahálózat az elmúlt harminchárom évben kiteljesedett, megerősödött. A nevelőtestületek folyamatos utánpótlását ellátó pedagógusképzés is lépést tudott tartani a növekvő igényekkel: A tanárképzés, a tanító- és óvodapedagógus képzés egy jelentősen kiszélesedett felsőoktatási bázison készítheti fel a katolikus nevelés szakembereinek új nemzedékeit. Ezekkel a fejleményekkel együtt járt a neveléstudományi műhelyeink fejlődése is. Most közreadott kötetünk egy konferencia előadás anyagát mutatja be, de egyúttal képet ad a katolikus pedagógiai kutató műhelyekben folyó munkáról is: a kutatókat foglalkoztató témákról, a felhasznált módszerekről, a pedagógiai gondolkodás jellegzetességeiről.

 

Fejezetek

  • Szerkesztői előszó
  • I. Neveléstörténet
  • A Kálvineum Nyíregyházi Református Tanítónőképző tanulóinak több szempontú vizsgálata 1928–1957 között
    Dr. Dráviczki Sándor
  • történelemtantervek módszertani változásai 1918 és 1938 között Csehszlovákiában
    Engel Enikő
  • Ideológiai oktatással foglalkozó konferenciák Magyarországon az 1960-as években
    Rácz Márk
  • A rendszerváltást követő szlovákiai történelemtanítás a történelemtankönyvek változásainak tükrében (1990-2005)
    Varga Krisztina
  • A „mindenes tanítói” szerepre való felkészítés az egykori középfokú tanítóképzőkben
    Vincze Tamás
  • II. Művészetek és nevelés
  • A nemzetnevelő kodályi írások egy memorandum tükrében
    Czemmel Antónia Mária
  • Partnerközpontú szemlélet és gyakorlat érvényesítése a dráma- és színházismeret tanári szak működésében
    Eck Júlia, Kaposi József, Körömi Gábor
  • Innovatív program a klinikumból a pedagógiába. A személyiség integritásának erősítése az alapkompetenciák hatékonyságáért
    Rozgonyi Emőke
  • III. Reáltudományok és nevelés
  • Természettudományi tévképzetek ̶ fogalmi hálózatok
    Dobóné Dr. Tarai Éva
  • Az Őrség különleges természeti értékeinek vizsgálata terepgyakorlatok során
    Horváth Katalin
  • Természettudományos alapú döntéshozatalt vizsgáló kérdéssor a 8-12. évfolyam számára
    Ludányi Lajos
  • IV. Iskola – Pedagógia – Pedagógus
  • Élményalapú tanítás-tanulás a tanító képzésben
    Bencéné Fekete Anikó Andrea
  • Végzős tanárjelöltek metodikai repertoárja
    Kovácsné Duró Andrea
  • A logikai implikáció és ekvivalencia műveletek értelmezésének vizsgálata a főiskolai képzésben részt vevő hallgatók esetében
    Fülöp Zsolt
  • A csoportdinamika mint motivációs tényező a tanári munkában
    Pásztor Éva
  • A család mint támasz tanárszakos hallgatók élményeiben
    Gombocz Orsolya
  • Alsó tagozatos pedagógusok énhatékonyságának mérése
    Sýkora Hernády Katalin, Szabó L. Dávid
  • V. Nyelv és irodalom
  • A kreatívírás-gyakorlatok szerepe a tanulók szövegértési és szövegalkotási készségének fejlesztésében
    Csató Anita
  • A papírszínház és a mesélősín a korai idegennyelvi fejlesztésben
    Juhász Márta
  • A kreatív írásgyakorlatok motivációs hatása az írásbátorságra
    Magyar Ágnes
  • Információalapú angolnyelv-tanulás virtuális üzenőfalon keresztül
    Mongyi Norbert
  • Irodalmi attitűdök alakulásának vizsgálata 5. osztályban
    Szabó Orsolya Edit
  • VI. Régi és új kihívások a pedagógiában
  • Az alacsony iskolai végzettség okainak feltárása a hátrányos helyzetű felzárkóztató képzéseken részt vevő felnőtt tanulók körében
    Aszalay Kálmán
  • Az egyéb pszichés fejlődési zavarokat mutató gyerekek végrehajtó képességeinek vizsgálati lehetőségei
    Burom Katalin, Dr. Révész Kiszela Kinga
  • Az affordancia-elmélet mint értelmezési keret a gyermekjogi kutatás eredményeinek elemzéséhez
    Fenyő Imre
  • Családi életre nevelés a hittanórákon játékos módszerek alkalmazásán keresztül
    Hetesi Edit
  • Emberalakábrázolás a XXI. században
    Horváth Mariann
  • Az információs műveltség modelljei és kutatása
    Szőke-Milinte Enikő
  • VII. Témák a gyakorlatból
  • Énekképtan: az éneklési képesség tanítása
    Börgöndi Viktória
  • Robotok
    Sölétormos Éva
  • A játékfolklór virágjai
    Tölgyessy Zsuzsanna

Letöltések

Megjelent

2023

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-963-575-124-2