Pedagógiai változások –a változás pedagógiája IV.

Szerzők

Juhász Márta (szerk.)
Karainé Gombocz Orsolya (szerk.)
Mongyi Norbert (szerk.)

Tartalom

A kötetben közölt tanulmányok jelentős része a pedagógusképzés műhelyeiben működő oktatók írásai, olyan munkák, melyekben a szerzők saját pedagógiai közegük problémáival foglalkoznak. A publikáló kollégáink között van gyakorlott kutató, aki magabiztosan, célirányosan mutatja be tudományos kérdéseit, azaz képes a mindennapok pedagógiai gondjait a tudomány nyelvén megfogalmazni, képes a hétköznapi problémákat tudományos problémává transzformálni. Aki értelmezett szaknyelven fogalmaz, s következtetéseit a tudományos gondolkodás ellenőrzött útjait bejárva fogalmazza meg. Van olyan szerzőnk is, aki első lépéseit teszi a kutatóvá válás nem egészen egyszerű útján. (Tudjuk természetesen azt is, hogy a gyakorlottság és a tapasztalatlanság nem csupán kor kérdése, s az sem új felismerésünk, hogy a kutatói érzékenység és más kvalitások sem egyformán elosztva jutnak birtokunkba.) Ezekre a körülményekre azért kell rámutatnunk, hogy a sokszerzős kötet bizonyos egyenetlenségeit az olvasó számára segítsünk értelmezni. Azt azonban örömmel jelenthetjük ki, hogy kötetünk minden tanulmánya megérdemli a nyilvánosság elé kerülés lehetőségét. Minden szerzőnk tud érdekeset, újat mondani, korábban nem gondolt összefüggésre rámutatni, figyelmünket eddig elkerülő tényeket regisztrálni, vagy éppen új szempontot vinni a jelenségek értelmezésébe.

Fejezetek

  • Szerkesztői előszó
  • A dráma- és színházismeret-tanári képzés alapításának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen való indításának háttere, a képzésben résztvevő hallgatók tanulási előzményei, motivációi és pályaidentitásuk mintázata
    Eck Júlia, Kaposi József, Körömi Gábor
  • I. Kisgyermekek pedagógiája
  • A romániai magyar óvodapedagógusok szakmai fejlődésének és tanulásának jellemzői az otthonóvodáztatás ideje alatt
    Barabási Tünde, Stark Gabbriella
  • Az óvoda és az iskola közötti átmenet támogatását segítő módszerek
    Bencéné dr. Fekete Anikó Andrea, Udvardi Bianka
  • Legyünk „szakértő” „SZAK”értők! Az „E” típusú dráma alkalmazása az óvodai nevelésben, valamint az óvodapedagógus képzésben
    Bernhardt Renáta
  • Történetmesélési eljárások az óvodai nevelésben
    Farkas Anett, Velkei Brigitta
  • Az új ember első kovácsai. Az óvoda képe a Család és iskola (Gyermekünk) folyóiratban 1950-1973
    Fenyő Imre
  • Egy budapesti óvoda nagycsoportos gyermekeinek logopédiai szűrési eredményei 2015-2021 között
    Horváth Mariann
  • A szervezeten belüli tudásmegosztási lehetőségek az óvodapedagógusok szakmai fejlődésének folyamatában
    Lantos Tünde
  • „A kisdedóvónő jó tulajdonságai” – az esztergomi Értesítők óvodapedagógus-képe
    Miklós Ágnes Kata
  • Őszi népszokások és hagyományok éltetése az Esztergomi Szentgyörgymezei óvodában
    Nádasiné Nimmerfroh Ildikó
  • ADHD-tüneteket mutató, tanköteles korú gyermekek mozgásállapotának és iskolai alapkészségeinek vizsgálata
    Révész-Kiszela Kinga
  • Anyanyelvi és kognitív fejlődés kisgyermekkorban
    Szőke-Milinte Enikő
  • II. Tanítás, tanulás, fejlesztés
  • Az élménypedagógia és a környezeti nevelés kapcsolata
    D. Tóth Márta, Agárdi Sándor, Ésik Ivett Éva, Mónus Ferenc, Béres Tamás, Szabó József
  • Változások a tanyán élő tanulók iskolaválasztási lehetőségeiben, Nyíregyháza környéki bokortanyákon végzett kutatás alapján
    Bácskainé Dr. Pristyák Erika
  • Tanulási motiváció kutatás eredményei egy falusi iskolában
    Fazekas Zsoltné
  • A zenei ízlésről avagy a giccs sikerének titka
    Heverdle Péterné Dr. Köncse Kriszta
  • Szimbólumok új köntösben – Az újraértelmezett szimbólumok pedagógiai hasznosíthatósága
    Hevesi Tímea Mária
  • Élményközpontú zeneoktatás a tanárképzésben – megújuló zeneelmélet- és szolfézsoktatás az ELTE BTK Művészetközvetítő és Zenei Intézetében
    Horváth Ágnes
  • Kultúrtörténeti értékek vizsgálata az Őrségi Nemzeti Parkban
    Horváth Katalin
  • A német nyelvtan oktatásának progressziója a nyelvpedagógia változásának tükrében
    Juhász Márta
  • A szókratészi módszer lehetőségeiről a pedagógiában
    Kormos József
  • A kémia tanulás nehézségei a diákok szemszögéből
    Ludányi Lajos
  • A folyamatalapú írást támogató eljárások alkalmazási lehetőségei 1-6. évfolyamon: fókuszban a „jelentés írása különféle források alapján” technika
    Magyar Ágnes
  • A kulturális valóság elemeinek tanítása a nyelvórákon
    Mongyi Norbert
  • A vitázás mint kompetenciafejlesztő eszköz a közoktatásban tanulmánya
    Pásztor Éva
  • Anyanyelvi és digitális kompetencia fejlesztése alternatív verselemző módszer segítségével
    Szabó Orsolya Edit
  • A szex vajon mi? - erdélyi magyar pedagógusok nézetei a gyermekek szexuális fejlődésével és nevelésével kapcsolatosan
    Szállassy Noémi, Erős Nándor
  • Lehetséges változtatások a népi brácsa tanítási módszertanában
    Vizeli Máté
  • III. A felsőoktatás pedagógiája
  • Hitoktatásban alkalmazott reflektív módszerek használata hittanárok képzése során
    Balogné Vincze Katalin
  • Pedagógusok szakmai önismeretének támogatása biblioterápiás módszerekkel
    Birta-Székely Noémi
  • A formális logikai gondolkodás fejlettségének vizsgálata pedagógusképzésben résztvevő hallgatók esetében
    Fülöp Zsolt
  • Tanárnak készülök. Pázmányos tanár szakos hallgatók a pályaválasztás támogatásáról
    Gombocz Orsolya
  • Tanár szakos hallgatók kérdőíves vizsgálata a digitális oktatás tapasztalatairól
    Hollósi Hajnalka
  • A képesség-ökoszisztéma megközelítés lehetőségei a tanárképzési szakpolitikákban
    Horváth László
  • A kreatív írás lehetséges szerepe a magyartanár szakos hallgatók interpretációs stratégiáinak fejlesztésében
    Kispál Dániel
  • Az eredményes pedagógus kompetenciáinak kérdőíves vizsgálata gimnazista tanulók és szüleik körében
    Kopecskó-Hodosi Zsófia
  • Tanárjelöltek tanulásszervezési tapasztalatai
    Kovácsné Duró Andrea
  • A német nemzetiségi nyelvű általános iskolai tanítóés tanárképzés jelen kihívásai Magyarországon
    Márkus Éva, Dorothee Lehr-Balló, Svraka Bernadett
  • A vallási és a társadalmi tőke mint mobilitási csatorna, a roma tanulók körében
    Takács Tamara
  • Fókuszpont – Egy pedagógiai témájú kutatási terv átalakulása
    Varga-Csikász Csenge
  • IV. Pedagógiai problémák egykor és ma
  • Az oktatómunka megvalósulása az északkelet-magyarországi tanítóképzőkben 1945-1959 között
    Dráviczki Sándor
  • Tankönyvpolitika a két világháború közti Csehszlovákiában
    Engel Enikő
  • Egyháztörténeti tematikájú iskolai segédanyagok (egy példa bemutatása)
    Gilányi Magdolna
  • Változások az iskolarendszerben, az iskolarendszer lehetséges változásai
    Gloviczki Zoltán
  • Imre Sándor és az elemi iskolai tanítóképzés
    Gombos Norbert
  • Szakmódszertani megfontolások a középiskolai Állampolgári ismeretek tanításához
    Jakab Péter
  • Hagyomány és modernség a magyar nyelv és irodalom tantervében (1938–2020)
    Pelczer Katalin, S. Pásztor Judit
  • A marxizmus-leninizmus oktatásának módszertani kérdései az 1950-es években
    Rácz Márk
  • Történelemtanítás tanulói szemmel, avagy hogyan vélekednek az általános iskolások a történelem tanításáról
    Szabó L. Dávid
  • A felvidéki magyarság második világháborút követő kálváriája: A hontalanság évei témakör megjelenése a magyarországi történelemtankönyvekben
    Varga Krisztina
  • Hogyan tanítjuk a Kádár-korszakot? – Egy tankönyvelemzés tanulságai
    Venásch Eszter
  • A szociális érzékenység fejlesztése és az iskolán kívüli népművelésre való felkészítés a hazai tanítóképzésben 1868 és 1948 között
    Vincze Tamás

Letöltések

Megjelent

2022

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-963-575-105-1