Dráma- és színházismeret az oktatásban: Oktatási segédlet

Szerzők

Eck Júlia

Tartalom

Jelen kiadvány, mely a PPKE Vitéz János Tanárképző Központja segítségével készült el, oktatási segédletként is használható az ebben a tanévben induló dráma- és színházismeret- tanár szakos képzés hallgatói számára.
Nem vállalkozik a dráma- és színházismeret területének teljes feltérképezésére, csak ízelítőt, kisebb áttekintéseket ad egyes történeti és elméleti témákról, és néhány villanást is azokból a szerteágazó lehetőségekből és megvalósulásokból, amelyek ennek a rendkívül színes szemléletmódnak oktatási célú, sokoldalú felhasználásán alapulnak. Hangsúlyozni kívánja a terület interdiszciplináris jellegét, ugyanakkor arra biztatja minden olvasóját, hogy keresse és találja meg a számára leginkább izgalmas utat, és azon elindulva építse tovább a drámapedagógia sokszínű „kertjét” – Gabnai Katalin kifejezését felhasználva.
Bár az összeállításban sok hivatkozás található, ez az írás mégis erősen szubjektív. Választásaiban, hangsúlyaiban és építkezésében is személyes. Alapja a saját szakmai munkám – több mint három évtizedes gyakorlatom – során a közoktatásban, felsőoktatásban, tanárképzésben és felnőttoktatásban alkalmazott drámapedagógiai tevékenység. Válogatásom a teljes anyag összeállításakor is saját szemléletmódomat, a területre való egyéni rálátásomat mutatja. A súlypontokat én határoztam meg, és biztos vagyok benne, hogy másvalaki másképpen építkezne. De vállalom a személyességet, hiszen én csak arról tudok képet nyújtani, amit én látok, és amiben, amivel én dolgozom. Hiszek benne, hogy drámát és drámával tanítani minden résztvevőnek jó.
A felhasznált irodalom listája a három nagy fejezet mindegyikének végén található. A lábjegyzetekben további, részletesebb tájékozódásra alkalmas információk olvashatók, magyarázatok, életrajzi utalások, idézetek, ott, ahol szükségesnek láttam. A fülszövegekben, melyek a szövegben való gyors eligazodást segítik, elsősorban a témákat és a használt játékokat, feladatokat tüntettem fel.
Köszönöm minden mesteremnek, kollégámnak és tanítványomnak, hogy tevékenységükkel hozzájárultak e könyv létrejöttéhez.


2020. szeptemberében
Eck Júlia

Fejezetek

  • Előszó
  • A drámapedagógiáról
  • 1. Pedagógiai és színháztörténeti gyökerek
  • 2. Definícióváltozatok, arculatépítő személyiségek
  • 3. Nemzeti alaptantervek
  • Felhasznált irodalom
  • Feladatok a közoktatásban
  • 4. Irodalom – játékok és drámajátékok az irodalomoktatásban
  • 5. Vizuális művészetek – kapcsolatok, kapcsolódások
  • 6. Zene – utak a titok felé
  • 7. Film – átfedések
  • 8. Színházismeret a közoktatásban – elmélet és gyakorlat találkozása
  • 9. Segítség más tantárgyak módszertanában
  • 10. Tennivalók az iskola életében
  • 11. Érettségi vizsga dráma tantárgyból
  • 12. Drámaversenyek a középiskolában
  • Felhasznált irodalom
  • Felsőfokon
  • 13. Dráma a felsőoktatásban
  • 14. A dráma mint tudomány
  • Felhasznált irodalom

Letöltések

Megjelent

2020

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-615-5224-93-5