Változások a pedagógiában – A pedagógia változása

Szerzők

Juhász Márta Klára (szerk.)
Kaposi József (szerk.)
Szőke-Milinte Enikő (szerk.)

Tartalom

Ez a kötet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem BTK Vitéz János Tanárképző Intézetének immáron hatodik kiadványa a Jó pásztor című sorozatban. A három évvel ezelőtt elindított sorozat (A küldetés pedagógiája 2018, Pedagógiai valóságok 2018, Pedagógiai mozaik 2019, Pedagógiai változások – a változás pedagógiája, 2019, Dialógusok határtalanul 2020) célja, hogy fórumot biztosítson a különböző pedagógusképző műhelyekben folyó kutatási-fejlesztési tevékenységekről szóló beszámolóknak illetve azoknak a gyakorlati innovációknak, amelyek a pedagógusok gondolkodásmódjában és a mindennapi iskolai gyakorlatában megjelennek, amelyek a 21. század elvárásainak megfelelő pedagógiai valóságokról tudósítanak.

Sajátos ellentmondások jellemzik manapság az oktatás világát. Egyrészt azt halljuk, hogy a tudásgazdaság kihívásai globális szinten egyre erőteljesebb versenyhelyzetet indukálnak országok, kontinensek és kultúrák között, másrészt a mindennapokban azt tapasztaljuk, hogy az intézményes iskolarendszer az egész világon válságban van. Eltérő szemléletű tanulási-tanítási paradigmák egymásra torlódtak és különböző nézőpontok egymásra csúsztak, amelynek eredményeként a gyakorló pedagógusok mindinkább elvesztik tájékozódó képességüket. Számos tanár arról panaszkodik, hogy túlzottak vagy egyre minimálisabbak a követelmények miközben az állandó változtatások kiszámíthatatlanná, helyenként áttekinthetetlenné teszik a mindennapi pedagógiai munkát. A diákok, szülők pedig egyre kevéssé szeretik a tanórákat, ezért a pedagógiai munka nem az ismeretek reprodukcióját, hanem a tanulás módszerének elsajátítását igyekszik a fókuszba helyezni. A kutatások, felmérések azt is nyilvánvalóvá tették, hogy a pedagógusok többsége sem pozitív lehetőségként éli meg a tanárszerep változásából adódó pedagógiai tevékenységeket. A dominánsan ismeretátadó módszert alkalmazó pedagógusok számára az új elvárások (motiváló és interaktív módszerek, aktív tanulói tevékenységek), az ún. facilitátori szerep nem tűnik vonzónak. Bizonytalanul vannak rá felkészülve, és arról sincsenek meggyőződve, hogy ez eredményesebb lenne a diákjaik felkészítése szempontjából.

Ebben – a már-már szürreálisnak tetsző helyzetben – azért van önmagán túlmutató jelentősége egy ilyen válogatásnak, mert az elmúlt évtizedek tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy a válságra adott releváns válaszok nem makro-, hanem mikroszinten (tantermekben, foglalkoztató szobákban) tudnak csak megszületni. Ott, ahol a gyerekekre figyelő, az ő gondolataikat, érzéseiket értő és az új megoldásokat kereső pedagógusok dolgoznak. Olyanok, mint e kiadvány szerzői, akik reflektíven viszonyulnak saját tevékenységükhöz és eset-, vagy műhelytanulmányokban mutatják be megfigyelésiket, kutató-fejlesztő munkájukat és innovációs tevékenységüket. Minden feldolgozott téma, eset azt a meggyőződést erősíti, hogy az intézményi-tantermi mikroszintű folyamatok támogatására, a pedagógusok szakmai munkájának segítésére kellene sokkal több figyelmet és erőforrást biztosítani. A támogatási folyamat egyik sarokköve lehetne a nevelési-fejlesztési innovációs tevékenységek, különböző kísérletek támogatása, a helyi jó gyakorlatok ösztönzése, megosztása. Reményeink szerint ez a kiadvány is ezt szolgálja.

Fejezetek

  • Szerkesztői előszó
  • Óvodai nevelés
  • A gardneri interperszonális és intraperszonális intelligencia vizsgálata óvodáskorban
    Ábrahám Gréta
  • Ördögtől a Megváltóig: a gyermekkép változásai
    Tölgyessy Zsuzsanna
  • Idegen nyelvek tanítása-tanulása
  • Érettségi előtt álló gimnazisták idegennyelv-tanulási motivációi és eredményessége – egy szakdolgozati kutatás tanulságai
    Dobrosi-Jelinek Piroska
  • Középiskolások vélekedése az élményközpontú, angol és német nyelvű programokról
    Kovácsné Duró Andrea
  • A nemzetiségi népismereti tartalmak közvetítésének digitális lehetőségei
    Juhász Márta
  • Hallásértés objektív mérése a közoktatásban. Fókuszban az angol és a német nyelvoktatás
    Horváth Mariann
  • Médiaműveltség, digitális műveltség – Tanítás és tanulás digitális tanulási környezetben
  • Tanulási motiváció – digitális tanulás
    Szőke-Milinte Enikő
  • Digitalizációs törekvések a magyar köznevelésben
    Chira Csongor Kornél
  • A digitális történetmesélés alternatívái a középiskolában
    Kuzma Gréta
  • Tanulási környezetek a folyamatos szakmai fejlődésben – egy zárt szakmai Facebook-csoport vizsgálata
    Zarándné Krafcsik Ildikó
  • A médiaműveltség alkalmazása, modelljei
    Dóra László
  • Médiaműveltség, médiakommunikációs tudatosság gyerekkorban. Kutatási alapvetés az óvodai online foglalkozások vizsgálatához
    Lerch-Cserei Judit
  • Folyamatos szakmai fejlődés a pedagógusképzésben és a pedagógus pályán
  • Felülnézetben – vezetők a kollégiumpedagógusok kompetenciáiról
    Barna Viktor
  • A szakmai fejlődés megítélése otthontanulási élmények mentén pedagógusjelöltek körében
    Barabási Tünde
  • Tanári kompetenciák napjainkban: az adaptált TALIS felmérés eredményei – az igények és a valóság
    Szabó Csilla Marianna, Horváthné Lázár Gabriella
  • A drámapedagógia szerepe a pedagógussá válás folyamatában
    Varga-Csikász Csenge
  • A mentorálás jelentősége az óvodapedagógusok szakmai fejlődésében
    Lantos Tünde
  • Az iskolai és a családi nevelés lehetőségei
  • Jövőorientáció vizsgálata egyszülős és kétszülős családban nevelkedő serdülők körében
    Szajli Claudia
  • Az érzelmi intelligencia fejlesztése a tanórán, a tanári és tanulói hatékonyság jegyében
    Pásztor Éva
  • Szabadulószobák és ketrecek. Vallási nevelés a modern teológiaiés a fundamentalista nyelvfelfogás játékterében
    Moldován Szilvia
  • A történelem tanítása
  • A történelemi műveltség – változó történelemtanítás
    Kaposi József
  • „Krónika”, mint történelmi forrás a videóinterjús tananyaghoz
    Kiss Gábor Ferenc
  • Párhuzamos történeti narratívák a szabályozó dokumentumokban, angol és magyar történelemtankönyvekben
    Fodor Richárd
  • A természettudományos műveltség alakulásnak támogatása
  • Élménypedagógia kártyajátékokkal a Nyíregyházi Élményközpontban
    Hollósi Hajnalka , Márton Sára, Sójáné Gajdos Gabriella, Spákné Paráda Andrea, Tanyiné Kocsis Anikó, János István, Dobróné Tóth Márta
  • Őrségi terepgyakorlatoknál alkalmazott projektoktatás hatékonyságának vizsgálata a gimnáziumi korosztály tehetséggondozása során
    Horváth Katalin
  • Pedagógiai gondolatok, reflexiók
  • A filozófia és az etika, mint sajátos tantárgy
    Kormos József
  • Gondolatok a 21. század pedagógiai nehézségeiről
    Jaskóné dr. Gácsi Mária
  • Szent Benedek Regulája a XXI. századi oktatás iránytűje
    Pálkuti Anikó
  • Reziliencia az oktatásban
    Podlovics Éva Lívia
  • Mentortanárok munkájának támogatása a Tanárképző Tanszéken
    Gombocz Orsolya
  • A kezdő tanár problémáinak különböző rétegei az iskolában és a digitális oktatás kihívásai
    Tolnai Andrea
  • Zenei tehetséggondozás és képességfejlesztés mozgásos, szabály- és szerepjátékokkal
    Gál Judit
  • Szerzőink

Letöltések

Megjelent

2020

Részletek a kiadványról

ISBN-13 (15)

978-615-5224-95-9